Annak ellenére, hogy Tiszó már naplója elején tisztázta, hogy nem teljesen a fronton lezajlottakról fognak szólni a leírásai, mégis jól megfigyeli az ellenséget. Az oroszok eltemetik halottaikat, éppen ezért csak saccolni tudták az ellenfél veszteségeit. Ezredüket a Dankl-hadseregbe osztották be.

 Bystryca falu felzaklatott lakossága lelőtt egy káplárt. Erre válaszként az ezred felgyújtotta az egész lengyel falut. Senki nem menekülhetett. Holott ők is tudták, hogy nagy valószínűséggel egy orosz katona lőtt, és a családokat ártatlanul égették meg.¹

Stryžowiceben az oroszok felderítő repülőgépeket is bevetettek. A megfelelő területet körberepüléssel jelzi, majd elmegy. Ez után azt a területet kezdik célozni. Az ezredet kelet felé vezényelték, hogy segítse a 14-es és 15-ös honvédeket. Az úton leégett falu köszönti őket. Az emberek annyira kötődtek otthonaikhoz, hogy nem voltak képesek otthagyni házaik maradványait sem. Helyére zöld ágakból kunyhókat építettek.

 Amint új faluba érkeztek az egészségügyisek megfelelő épületet kerestek az ideiglenes kórház számára. Ez legtöbbször a templom lett. Információikat a frontról csak a sebesült katonáktól szerezhették. Ha már nem érkeztek hozzájuk sebesültek, akkor nagy valószínűséggel lehagyta őket az ezred. Ilyenkor nekik maguknak kellett visszatalálni társaikhoz. Többször is a tűzvonalba kötöttek ki. A legtöbb orosz pedig nem nézte a karjukon levő vörös keresztet, annak ellenére is tüzeltek rájuk.

 Oroszországban minél beljebb haladtak, a lakosok jellemzően elhagyták a házaikat az élelemmel együtt. Az oroszok cselhez folyamodtak. A magyar foglyokkal ruhát cseréltek, így az észrevétlenül bevegyülhetnek a magyarok közé. Eközben kiküldik a foglyokat orosz öltözékben, hogy a magyarok a társaikat lőjék le. Vagy pedig az oroszok fehér zászlót lengetnek, de aztán felkapják a puskájukat és tüzelnek. Félnek a kozákoktól, akik fizetést kapnak az oroszoktól. Cserébe köteles egy lovat és felszerelést beszerezni. Már gyermekkoruktól kezdve fegyverfogásra szoktatják őket.

 „Vad és kegyetlen ez a népség a békében, hát még most a háborúban!“² Az ezredük célja, hogy oroszokat támadják, ezért az ellenség azt hihette, hogy ott összpontosult minden erejük. Ez sikerült is, mert kilenc hadtestet elvontak a többitől. Eközben az Auffenberg-sereg támadta Lemberget. Csatlakoztak hozzájuk német hadtestek is. Tiszó megállapítja, hogy a németek és oroszok öltözéke nagyon hasonló, ezért nehéz őket megkülönböztetni. De nem volt köztük ellenségeskedés, gyorsan összebarátkoztak.³

 Útjuk során többször is kaptak híreket a többi fronton lezajlott eseményekről. Újságokból vagy levelekből értesülnek ezekről. Bár már kételkednek a hírek hitelességében. Ilyen volt például az Auffenberg sereg győzelme Lembergnél, ami valóságnak bizonyult. A San-folyó partján bevárják az oroszt, majd tovább mennek. Az úton menekülő civilekkel találkoznak, megrakott szekérrel, gyerekeikkel, és akinek volt az a tehenét is vitte magával.

Indulás óta először szólal meg a zenekar szeptember 22-én, hogy jobb kedvre derítse az eső miatt lehangolt katonákat. A napiparancsban benne volt az is, hogy misét tartsanak az elesettekért. Tiszóék feladata minden megállónál egy-egy faluban, hogy új, biztonságos helyet találjanak a pillanatnyi kórháznak, ahol elláthatják a sebesülteket. Néha megesett, hogy az ezredüktől lemaradtak. Ha nem érkeznek hozzájuk a sebesültek, már gyaníthatják, hogy lehagyták őket. Ilyenkor összepakolnak és keresésükre indulnak. Nem egyszer így jutottak a tűzvonalba. A katonák eközben az új helyen árkokat ásnak, ezt a tevékenységet már művészien elsajátították.⁴

 Otthonaik mintájára a földbe is szobákat ásnak. A sánctól 50 métere kezdődtek az akadályok, arra az esetre, ha az ellenség éjjel akarna lecsapni rájuk. Az akadályok embermagasságú gödrökből és szögesdrótból álltak. Nem sok időt töltenek az oly fáradtságos munkával elkészített árkokban. Gyakran azonnal tovább kell menniük. Inkább végeznek több munkát feleslegesen, minthogy harc során, ha szükség lenne rá hiányozzon valami, ami súlyos következményeket vonhat maga után.

1 19. szám, XVII. fejezet, 2.

2 Uo.30.sz., XXVII.

³ Uo.31.sz., XXVIII. : „Csapataink közt elszórva vonulnak a szétszórt német katonák. Ruházatuk majdnem olyan mint az oroszoké; barnás-zöld uniformis, csizma és sipka vörös csikkal vagy sisak. Messziről tényleg oroszoknak nézné őket az ember s eleinte félő volt, hogy a mieink meg nem különböztetiik őket az ellenségtől és lőni fognak rájuk.“

4 Uo.39.sz., XXXVI.: „Kimentem a sáncok közé és csodálkozással néztem a mesterműveket. Hosszú, tört vonalakban kígyózó embermagasságú árkok ezek, hová katonáink befeküsznek vagy beállnak és onnan lőnek majd az ellenségre. Egyes szakaszok alagutakkal vannak összekötve, úgy hogy az árkok lakói közlekedhetnek egymással, anélkül, hogy ki kellene lépniök a fedezékből. ... Minden sáncban katakombaszerű mélyedéseket vájnak ki a lőszer és a tisztek lakása számára. Van ott szalon, hálószoba, dolgozószoba, melynek falaiban kisebb üregek láthatók étel, ital, erények elhelyezésére.“